Cebu: Oslob, cetcápákkal úszás <3
15. nap
Hajnali kelés. Újabb repülés. Irány Cebu. 😊 A kora délutáni órákban már a hotel szobánkban pihentünk. A repülés gyors volt és problémamentes. Egy közeli üzletközpontban megvacsoráztunk, majd a hotel szobában az ágyban pihenve, megintcsak az utolsó pillanatban lefoglaltuk a másnapi programot.
16.nap
Hajnali kelés. Ma is. Kettő órakor már az autóban ültünk és zötykölődtünk öt fülöp-szigeteki társaságában Oslob városa felé, ahol óriási izgalmak és élmények vártak minket. Bennem sokféle érzés kavargott, egész széles skálán. Félelem. Aggodalom. Kíváncsiság. Öröm. Ez a program a férjem szíve ügye volt. A Cetcápákkal való úszás. Én már persze jó előre eldöntöttem, jó lesz nekem a hajóban, míg ő úszkál és kipipálja ezt a vágyát.
Amikor megérkeztünk a helyszínre, körülbelül fél hat lehetett, a tenger messzeségében vihar volt, villámlott és zörgött az ég. Már ekkor is hosszú sorokban várakoztak az emberek, hogy részt vehessenek a cetcápákkal való úszáson. Nagyon meglepődtünk, hogy ilyen korán ennyi érdeklődő volt. Az idegenvezetőnk elmagyarázta, hogy a cetcápák csak rövid ideig tartózkodnak a part közelében, ezért saját szervezésben szinte lehetetlen ezt a programot megvalósítani. Örültünk, hogy csoportosan érkeztünk, így biztosítva a részvételünket.
Rövidesen megkaptuk a sorszámunkat, majd az idegenvezetőnk javasolta, hogy addig menjünk el reggelizni, mert még körülbelül egy óra várakozás vár ránk. Én azonban annyira izgatott voltam, hogy képtelen voltam enni, így csak a férjem reggelizett, és próbált néhány falatot velem is megetetni.
Ezt követően részt vettünk egy rövid eligazításon, ahol elmagyarázták, hogyan kell viselkedni a vízben, és hogy tilos megérinteni a cetcápákat. Ezután már a csónakunkban ültünk, együtt öt másik filippínóval, akikkel az autóban is együtt utaztunk: négy felnőtt és egy kisfiú, aki láthatóan izgatottan várta a cetcápákkal való találkozást.
A csónakunk nem egyedül indult útnak – ötpercenként indítottak újabb csónakokat. Összesen 27 csónak volt a vízen, mindegyikben legalább hét ember ült. Amikor a csónakunk megérkezett a többi közé, jelezték, hogy mehetünk a vízbe, mert hamarosan érkezik az első cetcápa.
A vízen négy kisebb hajó is tartózkodott, ezekről etették a cetcápákat. A 13 cetcápa folyamatosan követte ezeket a hajókat, így mozogtak fel-alá a 27 csónak között. Rengeteg gyerek volt a vízben, így végül is úgy döntöttem, hogy nem maradok a hajón ülve, hanem a férjem mellett én is sznorkelezve lestem a cetcápákat.
A cetcápák egyszerűen lenyűgözőek voltak! Hatalmas méretük ellenére hihetetlenül nyugodtan és békésen mozogtak a vízben, mintha tudták volna, hogy mindenki csodálattal figyeli őket. Amikor közel úsztak hozzánk, szinte elállt a lélegzetünk – olyan közelről látni ezeket az óriási, de barátságos lényeket, életre szóló élmény volt. Mivel a parton béreltünk gopro-t, ezért a csónakvezetőnk sokszor kérte, hogy merüljünk le és készít közös képet ezzel a lenyűgöző állattal. A férjem kiválóan tud merülni, ezt már sokszor írtam, én azonban erre a képességre még nem tettem szert. Lehet a jövőben?! Mindezek ellenére remek képeink születtek, amelyek örök emlékként fognak szolgálni. A program a végéhez közeledett, amikor sűrűn kezdett esni az eső, a tenger is morajlott, a hajót pedig elkezdte dobálni a tenger. Kicsit olyan volt, mintha hajótöröttek lennénk és szállítanának minket a partra :D Tudom, túl sok filmet nézek. :D A partra érve megkaptuk a képeinket, majd fürdőruhában irány a következő megálló. Egy közeli kis sziget a kígyóval....:)
Nagyon vicces volt a hajóra való feljutás. Az aprócska kikötő és a hajó közé, egy kis palló volt beillesztve (ami nekem az otthoni tyúkudvarból volt ismerős, ezen szoktak a tyúkok bemenni a tyúkólba), a korlát pedig egy bambusznád volt, két oldalán egy-egy ember tartotta. Inogva, de szerencsésen feljutott mindenki a hajóra, ami elvitt minket a kis szigethez. Az idő még mindig nem volt nekünk kedvező, szemergett az eső, de ez nem számított ott és akkor nekünk. Fürödtünk egyet az óceánba mindaddig, amíg a párom sznorkelezés közben fel nem fedezett a víz alatt egy tengeri kígyót. Nekem több sem kellett, már ki is ültem a partra, ahol a Google segítségével megtudtam, hogy ez a jószág 10x mérgezőbb, mint a szárazföldi párja. Egy kis megfigyelés után a párom is inkább kijött a vízből, de addigra a kígyó körül már számtalan sznorkeles legyeskedett. Sétáltunk egy nagyot a parton, majd indultunk is tovább a következő programhelyszínre.
Elvittek minket egy régi erődhöz, mely mellett egy hatalmas templom állt. Alig néhány percet töltöttünk itt, majd következett egy gyönyörű vízesés, ami óriási volt és gyönyörű. Teljesen magával ragadott. A vize jéghideg volt, de térdig én is belemerészkedtem. El tudtam volna ott lenni órákon át, csak nézni és csodálni, ahogy a hatalmas víztömeg zúdul a mélybe. Minden percét imádtam. 😊 A vízeséshez le is és fel is motrosok vittek egyenként, ugyanis egy hatalmas völgyben helyezkedett el, gyalog kihívás lett volna eljutni hozzá. Ezután következett az ebéd. Egy nem túl turistás helyen. Megálltunk egy útszéli kis "étteremben". Az ételek a negyven fokban egy üveg mögött voltak már felszolgálásra készen. Végig az járt a fejemben: "Ugyan mitől nem romlottak még meg?". Nagyon furcsán néztek ki, nem keltettek bennem étvágyat. De hát nem volt mit tenni, éhesek voltunk és más lehetőséget ma nem kaptunk az evésre. A férjem mindenből kért egy keveset, amikor felfedeztem, hogy van kirántott padlizsán (azt hittem), ami a hajón úgy ízlett. Kóstoltunk levest (nem sokat), férjem kóstolt töltött rákot, tintahalat, én pedig maradtam a padlizsánomnál, amiről végül kiderült, hogy nem az amire gondoltam, valami zöldséges keverékből készült, nem csak padlizsánból. Italként kértünk friss mangóból facsart levet. Ebben az egyben voltunk biztosak, hogy egészséges és finom lesz, ugyanis előttünk készítették el. (Mondanom sem kell, ez után a "finom" ebéd után, néhány napig gyomorproblémáink voltak. A helyiek természetesen hozzá vannak szokva ezekhez az ételekhez és a tárolásukhoz, de nekünk európaiaknak ez igazi kihivás volt a gyomornak. Ezt minden programon figyelembe vették, ahova befizettünk, ezt leszámítva.) Itt az idegenvezetőnk elbúcsúzott tőlünk, és az utolsó programhelyszínre a sofőrünk vette át a helyét ebben a szerepben. Az odavezető út két óra. Vicces és egyben kellemetlen két óra. A helyiek ugyanis folyamatosan böfögtek az autóban. Jó hangosan. Nekünk ez meghökkentő volt, de egy kis kutatás után ráleltem, hogy ez náluk teljesen normális. Így jelzik, hogy finom volt az étel. Útközben megálltunk többször is pisilni, meg egy helyen, ahol helyi snacket árultak, az ún. Chicharrón-t. . Legalább is az idegenvezetőnk nekünk ezt mondta. Kiderült, hogy malacbőr pirítva. Nekünk nem ízlett. A filippínóknak ez a kedvenc rágcsálnivalója. Az út többi része nekünk homályban telt, ugyanis a sofőrünk úgy gondolta, elég ha az információkat csak tagalong (helyi) nyelven osztja meg mindenkivel, mi a férjemmel csak activityztünk: "Vajon épp most mi következhet?, Mi lehet a téma?, Melyek az instrukciók?" Hosszú távon egészen kellemetlen volt.
Az utolsó megállónk egy csodaszép templom volt, ami úgy nézett ki, mint egy kastély. Hatalmas épület, körülötte számtalan színes illatos virággal, közepén egy tavacskával. Mintha egy meséből csöppent volna ide. Az instrukciókat nem értettük, ezért rákérdeztünk, mennyi időt is tölthetünk itt, mire nagy unottan megválaszolta a kérdésünket a sofőr angolul. Egy órát sétáltunk a templom területén, élveztük minden percét a nagy hőség ellenére. Magával ragadó volt. Volt benne valami, ami elvarázsolt.
A nap végére alaposan elfáradtunk, a hotelben rendeltünk vacsorát, lefoglaltuk a másnapi programot és már aludtunk is. <3
( 15. és 16. nap – 2024.11.07. és 08. – Coron, Palawan – Cebu City, Cebu, csütörtök - péntek)
Még több tartalomért keressétek fel az alábbi oldalainkat:
Itt találod a TikTok-omat:
https://www.tiktok.com/@erna.k.4
Valamint kövess be minket a facebook oldalunkon is: